Rohanásban

Közeleg a tél (bár nálunk ezt a tényt elképzelhetetlenné teszik az ablakon beömlő napsugak), a birtok is felkészült. Talán. Remélem.

Nálam már zajlik az ünnepi készülődés, aminek az a legfőbb oka, hogy nagyon sok mindent szeretnék csinálni, de a hathatós segítség (=két kiskorú) és a Duracell elemek gyakori lemerülése miatt irtó lassan haladok.

Ajánlanék jó szívvel egy blogot (itt van), de lehet, hogy rajtam kívül már mindenki ismeri. Aki megnézegeti és nő, asszony, lány, anyuka, nagymama és nincs ingerenciája gyorsan csinálni valami szépet a semmiből, azt nem is értem:) 

A gyors bejegyzés végére egy felfoghatatlan rejtély a 3,5 éves, elsőszülött kislányunktól:

"Anya, ezt nem értem. Ha oldalra nézek, megbotlok, ha előre, akkor meg elesek."

:-)

Szamócakánaán

Már egy ideje zajlik az őszi ültetés/veteményezés. Sőt, már szinte végeztünk is, köszönhetően nagyban az időjárás-jelentéseknek, amelyek egymással versengve riogattak a mielőbbi istentelen hideggel, faggyal, havazással..stb. Most már a meleg lakásban várjuk az ítéletidőt, mint akik jól végezték dolgukat. És tényleg:)

Volt nekünk szamócánk eddig is, de most rengeteg kis hajtása (igaziból indának hívják) lett a meglévőknek. Szépen, egyesével kiszedegettem mindet és (szerintem) szabályosan elültettem őket. Majd pofásra gereblyéztem az egészet. G ekkor jelent meg egy csillagkapával, hogy megigazítsa és ne nézzen ki sza*ul. Ha lenne a fejemen olyan szelep, mint a Szaffi-béli Feuersteinnek, akkor ki lehetett volna engedni a gőzt, hogy  ne liluljak el. (Egyébként mikor nevezett rajzfilm-szereplő nevét kerestem a neten, találtam egy szórakoztató oldalt a magyar mesék leghíresebb gonosztevőiről  itt. Már maga a lista léte is megmosolyogtató.)

Szóval, a végén ilyen lett:

Tettünk párat a zöld hordóba is, majd meglátjuk, túlélik-e:

Ezzel kapcsolatban még meg kell jegyeznem valamit. A nevéről van szó: Bálint gazdától tudom, hogy az igazi név a szamóca. Hogy teljesen konkrét legyek:

"Ezt a gyümölcsöt a kertészszakma dolgozói hivatalosan szamócának nevezik - függetlenül attól, hogy erdőben vagy kertben terem, és nem téve különbséget az apró (lásd: eperajak) és a termetes gyümölcs között. Igen ám, de ezt a kifejezést a közvélemény - minden botanikai indokoltsága ellenére nem hajlandó elfogadni, és a piacon változatlanul eper néven árulják ezt a finom, ízes, illatos gyümölcsöt....A fehér és fekete eper (Morus) azokon az út menti fákon terem, amelyek leveleivel valamikor a selyemhernyókat táplálták. A fekete epret viszont nem helyes szedernek nevezni, mert a szeder annak az indázó, többnyire tüskés növénynek a gyümölcse, amely az utak szélén parlagokon - és mostanában már a kertekben is - érleli a fekete, málnaszerű gyümölcsét." (www.balintgazda.hu) Világos, ugye? Sajnos én is rendszeresen epernek nevezem a kertünkben termő - most már tudom - szamócát.

Még megjegyezném, hogy tekinthető ez ugyan hóbortnak, de kerttel kapcsolatos tanácsot (annak ellenére, hogy szinte mindenki ad, akivel találkozom) kétféle embertől fogadok el: 1. olyantól, akit láttam már kertben dolgozni huzamosabb ideig 2. Bálint gazdától. A lista nem bővíthető.

Én megmondtam...

Én előre szóltam, hogy a rotakapálás MINDIG  az eszköz megszerelésével kezdődik. Nem a levegőbe beszélek, sok ilyet láttam már. De G nem vett komolyan. Azt hitte, viccelek. 

Természetesen a munka tényleges megkezdésekor nem indult a gép, úgyhogy két, lábon kihordott agyvérzést követően G elkezdte megjavítani (Valaki egyszer magyarázza meg nekem, hogy milyen elképzelhetetlen okból kezd el egy férfi szerelni egy gépet, ha egyszer nem is hasonlít a szakmája a szerelőéhez. Rejtély. Én se kezdek el szerelni, ha valamelyik háztartási gép bedöglik..)

Szóval, eltelt 2-3 óra, amikor a gyerekekkel halkan beszéltünk és osonva jártunk, hogy ne zavarjuk apát (aki közben ilyeneket kérdezett:"Most nézd meg, ezt is meg ezt is megnéztem, mindkettő működik, akkor mért nem indul be???"Gondolom, ez költői kérdés volt.).

Na, de pár óra szerelés, 1 hegesztés és még némi bosszankodás után beindult a kapálás nagy lendülettel. Jött még a szomszéd Feri pár tippel a tökéletes, lábnyom-mentes eredményért és rövidesen el is készült a mű. 

Egyenletes és van szimmetria-tengely is. Ahogy G szereti.

Eszement befőzés - A paradicsom élete kertünkben II.

Amikor meglett az első gyerekünk és az életem másról se szólt, mint éjjel-nappal róla, fel nem foghattam, hogy miért akarhat valaki második gyereket (mint pl. az apja-az első perctől kezdve). Hova? Mikor? Vele ki fog foglalkozni?...stb. Ez időtájt elbeszélgettem egy háromgyerekes rokonommal, neki van egy  teóriája a dologról: cseperedik a kicsi, elkezdenek jönni a visszajelzések (Szejetlek), már egy kis időt hajlandó lesz mással is eltölteni, zabálnivalóan édes lesz és egyszer csak felmerül az igényed, hogy "még egy ilyet!". Össze is jön, várandós vagy, mindenki szeret mindenkit, mosolyognak rád az emberek az utcán, a világ egy nagy idill, aztán eljön a szülés pillanata, ott leszel a szülőszobán és minden, ami az elsőnél szívás volt, ESZEDBE FOG JUTNI!!! De onnan már nincs visszaút...És tényleg. Szóról szóra.

Mi köze ennek a bevezetőnek a bloghoz? Természetesen a párhuzam a fent említettek és a befőzés között. Az utolsó befőzés óta eltelt egy év. Mindent elfelejtettem. Aztán amikor idén kimentem a pincéhez, leszedtem összesen kb. 35-40 kg illatos paradicsomot, nem volt kérdés, hogy ezt bizony be kell főzni, hogy legyen télen is egy kis darab a nyárból.. Különben is, a befőzés nem nagy ördöngösség (ilyenkor a memóriám törli az icipici konyhát benne az elviselhetetlen hőséggel és a két kisgyereket, akik még egyáltalán nem önellátóak). Böngésztem a netet ilyen-olyan receptért, pofonegyszerűnek tűnt minden (utólag rájöttem, azért, mert a befőzés tele van olyan szakszavakkal, amik egy parányi szóval kifejeznek annyi munkát, amibe bele lehet gebedni: pl. "hámozd meg a paradicsomokat", "szeleteld fel őket", vagy "öntsd steril üvegekbe" - utóbbi kifejezésben van kétszeres szorzó is:)

Nem részletezném, nekikezdtem, volt ott vér, veríték és a végén már majdnem könnyek is, de végül kész lett. Most már ott díszeleg a kamra polcain az olaszos bazsalikomos paradicsomszósz, a lecsó és a ketchup is (utóbbi csak azért, mert azzal áltattam magam, hogy ha szűrőn kell átnyomkodni valamit, az sokkal könnyebb, mint igaziból, passzírozóval átpasszírozni...Nem, nem az. Az csak egy szinonima.)

Konklúzió? Van, persze, ilyet soha többet. Vagy legalábbis egy évig nem. Csak ha lesz valami friss zöldség vagy gyümölcs, amit el lehet tenni...

(Gyerekügyben persze szintén megbékélt a lelkem: az első pár hónapban tényleg akadt bőven embert próbáló időszak a két gyerkőccel és a mai napig van olyan, hogy mindhárman egyszerre vagyunk rossz passzban, de már rég elfelejtettem mindent, ami igazán szívás volt és nap mint nap rengeteg a visszajelzés, ami bizonyítja, hogy a gyerekeink életünk legjobb "ötletei" voltak.)

A túlélés törvényei, avagy a paradicsom élete a kertünkben I.

"Van néhány olyan, számomra alapvető élelmiszer, amelyek közül ha egy is megszűnne létezni, másnap abbahagynám a főzést és elmennék asztalosnak." 

(Jamie Oliver a paradicsomról)

Még alig múlt el a tél, amikor elkezdtünk kertet tervezni. 1 pillanatra sem volt kérdés, hogy paradicsom az lesz: mindenki szereti, L konkrétan tavaly a nagytestű ökörszíveket alma helyett falta két pofára, a koktélparadicsomnál pedig csodálatosabb dolog a világon nem létezett. Tavaly a szomszédoktól kaptuk meg a fölösleget (??), abból lett paradicsomszósz és lecsó.

Szimpatikus megoldás volt a házi palántanevelés, melynek kudarcairól itt lehet olvasni. Aztán úgy döntöttünk, hogy jó lesz nekünk a piaci palánta is. Vettem is többfélét, több termelőtől. Voltak ígéret nélküliek és ígéretesek: "Kisasszony (piros pont), higgye el, ezek minden körülmények között megerednek. Megígérem (piros pont)." Aztán mélyen a szemembe nézett. Nő vagyok, hittem neki. Aztán nagy lendülettel elültettük a palántákat (ugyanis közeledett a vihar:), kaptunk még jó párat a szüleim saját neveléséből és kezdődhetett a várakozás.

Nos, én nem tudom, hogy pont jókor esett-e az eső vagy tényleg ennyire jó ez a föld, de bátran állíthatom, hogy kisebb csoda történt a kertünkben. A palánták nagyon rövid idő alatt hatalmasra nőttek, öröm volt nézni őket. Aztán hála a szerencsés, déli fekvésnek, nagyon hamar elkezdtek érni is.

Ebben a történetben azért volt egy kis csavar: az "ígéretes" palánták szemmel láthatóan megbetegedtek (elkezdett száradni a levelük és nem a vízhiánytól). Jöttek a jó tanácsok csőstül és kéretlenül: ezeket MEG KELL PERMETEZNI! Aztán arra gondoltam, hogy N-E-M (vagy ahogy elsőszülöttem nyomatékosít: NEM-Ö. Ez kb. annyit tesz, hogy "nem" a négyzeten, vagy semmilyen körülmények között sem és van benne egy kis fenyegetés is.). Ha megpermetezzük őket, akkor az egésznek mi értelme volt? Akkor elmegyek valamelyik bevásárlóközpontba, megveszem a permetezettet és megesszük jókedvvel. Nem lesz antinő körmöm (=szélein fekete), nem kell kapálni, nem kell a vizet pocsékolni...stb. És kb. ezen a ponton el is veszik ennek az egész "saját kert" dolognak az lényege. Annak, hogy azt együk és adjuk a gyerekeinknek, aminek a fejlődését végigkísértük és nincs benne semmi vegyszer. Szóval, nem lett permetezés. Amelyik erős és köztünk akar lenni, az túléli. Csodák csodájára a beteg tövek életre keltek: nem 100 %-osak, de terem rajtuk egészséges paradicsom. (Kipusztulni azért nem mertek, mert akkor visszamentem volna az ígérgetős fiatalemberhez - gyilkos arcmemóriám van - és bosszút álltam volna rajta. Szerencsére ennek konkrét kidolgozására végül nem volt szükség. Legyen elég annyi, hogy verbálisan nagyon kreatív vagyok.)

Íme az eredmény (sajnos az illatokat nem tudtam beszúrni:(

(A szárazság persze nem múlt el nyomtalanul. A rendelkezésre álló lehetőségeknek megfelelően alkalmanként locsoltunk - ciszternából vizet húzni, na az aztán az ultranőcis dolog:))

Fentiek alapján nem értem, hogy akinek egy zsebkendőnyi kertje van vagy egy kis terasza, az mért nem termeszt saját paradicsomot. Ha nekünk sikerült...

(folyt.köv.)

Helyzetjelentés

Kijutottam a pincéhez 1 segítővel (anyós) és két kisgyerekkel. Maradjunk, annyiban, hogy a két kisgyerek nem szunyókált békésen, és nem is akarták feltétlenül segíteni a munkát. Inkább akadályozni, de ez egy másik történek. Most jöjjön pár kép.

A kert egy részén dzsindzsa-gaz-dzsindzsa:(

A tavasszal brutálisan megmetszett levendulák. 

(Jó fejek, hogy így kihajtottak és virágoznak.)

A magról vetett bársonyvirág (ismertebb nevén: büdöske)

(Nem kis büszkeség, hogy anyósom és anyukám is jelentkezett már, hogy szeretnének belőle. Jó vagyok:)

Babrendszer

(Aki olvassa a blogot, annak a látvány és a "rendszer" szó alapján nem lesz nehéz eldöntenie, 

hogy kinek a művét láthatjuk...)

Szőlő

(Átjött a szomszéd: "Le kellene tetejelni a szőlőt, mert holnap az uram lepermetezni." "Jó, persze"-mondtuk egybehangzóan anyósommal, és természetesen fogalmunk sem volt róla, hogy ez mi lehet. Aztán kaptunk egy "tetejezési-gyorstalpalót" a szomszédasszonytól és ez is kész lett.)

E még a tetejezés előtti állapot

Már majdnem virágzik a bab.

Bujkál a tök.

Virágzik a krumpli. 

(Még az is, amit a szüleim vetettek elég későn, Elsőszülöttem aktív közreműködésével=a föld visszatemetése után jó alaposan letaposta azt, úgyhogy 2 lehetőség volt: vagy átjáró lesz belőle vagy valamilyen csoda folytán kikel a krumpli. És csoda történt.)

Egyelőre ennyi. Amint G hazaér külföldi tartózkodásából, intenzívebb lesz a jelenlét és talán a blogolás is.

Noooormális???

Ma egy pillanatra elállt az eső és én gyorsan kimentem a pincéhez (2 gyerek 2 felnőttre bízva itthon maradt). Mikor kiértem már csöpörgött, de csak nem fog hazakergetni pár csepp eső...Hát, ilyen elgondolás mentén szedtem meggyet, málnát és egy kis epret. Borsót nem sokat, mert kezd rohadni az állandó esőtől, viszont hoztam haza saját répát (akkor is, ha ez így elég perverz hangzású:), zöldséget és paszternákot (hogy ez utóbbival mit fogunk kezdeni, arról lövésem sincs...). A kert egyébként burjánzik, majd jönnek a fotók is.

Egyszer egy ismerősöm mesélte, hogy Húsvétkor locsolkodni ment egy csajhoz, akivel jó haverok voltak. Amikor odaért, becsöngetett és ajtónyitáskor öntötte is a vödör jéghideg vizet. Amikor magához tért saját jópofaságából, látta, hogy a lány anyukája áll az ajtóban. A haja vizesen lapult a fejére, a ruházata elázott, alatta tócsa éktelenkedett. A szájában lévő cigi vizes volt és törött. Na, kb. így néztem ki én is, miután hazaértem a kis kiruccanásból (mínusz a cigi), viszont az elázott cipős-gatyás-dzsekis dolgot még tudtam fokozni egy csíkos, fejemre tekert törölközővel. Csak a divat miatt. Az eső ugyanis végig szakadt ottjártamkor. És aki próbált már esőben meggyet szedni, az tudja, miről beszélek...